fbpx

Táborok

Aktuális táborok – Még lehet jelentkezni!

„Színház az egész világ”:

Tábor időtartama: 7 nap (6éj)

Tábor időpontja:

Ár:

Csoportlétszám: 35-40 fő

Életkor: 14-22 év között

A táborról röviden:

A K2 Színház nyári tábora

A K2 nyári táborába azokat a fiatalokat várja, akik iskolájukban tagjai irodalmi színpadnak, színjátszó-körnek, versmondó műhelynek, és érdeklődési körükben intenzíven jelen van a színház. A tábor különösen hasznos lehet azok számára, akik a későbbiekben színházzal kapcsolatos tanulmányokba szeretnének kezdeni.

A jelentkezők 8-10 fős munkacsoportokra oszlanak, minden csoport élére a K2 Színház egyik színésze, dramaturgja, vagy rendezője kerül, mint csoportvezető. Az egyhetes tábor során a „műhelymunka” elnevezésű foglalkozások során a csoportok külön dolgoznak a csoportvezetővel, a többi programon pedig mindenki részt vesz. A tábor utolsó napján a csoportok külön-külön megmutatják egymásnak, mire jutottak a hét során az általuk választott irodalmi alapanyaggal. A táborlakók igényei szerint a szülők, barátok is részt vehetnek ezen a tábort lezáró eseményen.

Hagyományteremtő céllal a K2 Színház minden évben egy problémakört, és egy hozzárendelt irodalmi alapanyagot tesz meg az az évi tábor kiindulópontjául.

A tábor tematikája:

Műhelymunka

elsőként drámajátékok során összeismerkednek a csoport tagjai, és a csoportvezető is megismerkedik a diákokkal. Ezután a csoportvezető vitafórumot kezdeményez, melynek során vitaindító kérdéseket tesz fel a csoportnak az alapproblematikával kapcsolatban. A kibontakozó vita kérdéseit szintén drámás játékok segítségével feldolgozzák a csoport tagjai.

 

Improvizáció

Minden nap – egy előre átgondolt tematika mentén haladva – az improvizáció egy-egy alapszabályával, általános jellegzetességével ismerkedhetnek meg a diákok. Így eshet szó olyan színházi alapkérdésekről, mint a színpadi partnerrel való együttműködés, az akció-reakció témaköre, a színpadi jelenlét, a tárgyhasználat, a színpadi státusz, a jelenet-építkezés stb.

 

Színészmesterség

Ezen a szintén minden napra tervezett foglalkozáson a csoportvezetők felváltva tesznek kísérletet arra, hogy a színészmesterség alapjait átadják a táborlakó diákoknak. E tréningek során nyerhetnek bepillantást a diákok abba, hogyan is működik a k2 műhelye: részt vehetnek rendelkező próbán, végigkövethetik egy adott jelenet megszületésének állomásait, és mindeközben szembesülhetnek a színpadon való létezés legalapvetőbb problémáival is (színpadi mozgás, beszéd, bejövés-kimenés, színpadi időkezelés stb).

 

Mozgás

Ezek a reggelre tervezett rövid bemelegítések a táborlakók „felébresztése”, fizikai állóképességének javítása céljából fontosak, ami a színpadi munkának is megkerülhetetlen feltétele. A reggeli bemelegítés nagy hangsúlyt fektet a színészi munkához fontos testtájékok bejáratására, fejlesztésére, így a beszédszervek, a végtagok, az arcizmok és a gerinc.

Fórum

A munkával eltöltött nap tanulságait, a táborlakók és a csoportvezetők észrevételeiket a vacsora után összehívott fórumon oszthatják meg egymással. Ez a program már jóval kötetlenebb a fentebb részletezettnél, célja, hogy elmélyítse a diákok személyes kapcsolatait, illetve, hogy a csoportvezetők is találkozhassanak a nem saját csoportjuk tagjaival. A fórumok tanulságait leszűrve a csoportvezetőknek lehetőségük nyílik arra, hogy a diákok igényei szerint alakíthassák a programot, csökkentsék, vagy emeljék a munkatempót a következő napokban.

 

Kirándulás

A héten két délután áll rendelkezésére a diákoknak, hogy – a csoportvezetők irányításával – megismerkedhessenek Kőröshegy és környéke természeti és kulturális kincseivel. Igény szerint a közeli hegyekbe való kirándulás, erdőjárás, a Balaton-partra való ellátogatás, falujárás tölthetik ki ezt a két szabad délutánt.

 

a tábor szakmai vezetői:

  • Fábián Péter, színész (A K2 Színház Alapítvány kuratóriumának elnöke)
  • Benkó Bence, színész (A K2 Színház Alapítvány kuratóriumának tagja)

A K2 színházról további információk szerezhetők: www.facebook.com/k2szinhaz?fref=ts

 

 

Íjász – Kaland tábor

 

A tábor időtartama:       5 nap (4éj)

a tábor időpontja:

ár:

csoport létszám:             min.20 fő – max. 60 fő

életkor:                               6-15 év

 

A táborról röviden:       

 

Táborunk célja, hogy a mai internetes, mozgásszegény világban a gyerekek lehetőleg minél több aktív időt töltsenek kint a szabadban és tartalmas élményekkel, értékekkel gazdagodjon belső világuk. Célzottan olyan programokat állítottunk össze, amely a gyerekeket megmozgatja a friss levegőn, ahol közvetlen kapcsolatba kerülnek a természettel. Kimozdítjuk őket a kényelmes komfortzónájukból és alaposan megmozgatjuk őket fizikailag, szellemileg egyaránt. Azt tapasztaljuk, hogy egyre inkább szükségük van rá! Így válik ez az idő minőségi, örömteli, játékos szabadidővé, miközben sokrétű fejlődésen, változáson és tapasztaláson mennek keresztül.

A játékos örömíjászat során megtanulhatjuk, megtapasztalhatjuk őseink küzdelmes „sportját”, az íjászatot. Itt kiderül, mennyire vagyunk képesek legyőzni ellenfeleinket és saját magunkat.

A tábor programja:

 

A tábor szakmai vezetője:

Kasza József – Íjász, MNWA, HUNWA Instruktor, Túravezető

Kézműves tábor

tábor időtartama: 7 nap (6éj)

tábor időpontja:

csoportlétszám: 10-20 fő

életkor: 6-18 éves kor között

Választható mesterségek:

  • kézi szövés
  • báb- és rongybaba készítés
  • lószőrékszer készítés
  • gyöngyszövés
  • hímzés
  • csipkeverés
  • rececsipke
  • frivolitás csipke
  • zsinór csipke
  • népi szabás, varrás
  • gyékénykunyhó építése
  • arcfestés

 

A tábor szakmai vezetője:

Hidvégi Mária, egy sokoldalúan képzett és nagy tapasztalattal rendelkező Népi játék- és Kismesterségek Oktató.

Sporttáborok

Várjuk sporttáboros csoportok jelentkezését!

Szállás, ellátás:

  • Sportoló csoportoknak emelt adagos étkezést biztosítunk
  • Ár (szállás teljes ellátással) : 5500 Ft/nap

Igénybe vehető létesítmények:

Sportcsarnok:

Parkettás terem:

  • távolság a táborhelytől: 100 m
  • méret: 15×25 m
  • burkolat: parketta
  • ár: 4000 Ft/óra

Műanyag burkolatú terem:

  • távolság a táborhelytől: 8 km
  • méret: 20×40 m
  • burkolat: műpadló
  • ár: 6000 Ft/óra

Futballpályák:

Nagy focipálya:

  • távolság a táborhelytől: 3 km
  • méret: normál nagy pálya
  • burkolat: fű
  • ár: 6000 Ft/óra

Kispálya:

  • méret: 20×40 m
  • burkolat: műfű
  • ár: 6000 Ft/óra
kedvezmény: mindkét pálya bérlése esetén az ár : 9.000 Ft/óra!

Atlétika pálya:

  • méret: 400 m
  • burkolat: salak
  • ár: 5000 Ft/óra

 

A sportlétesítmények megközelíthetők busszal, illetve tudunk „Lilliput” kisvonatot rendelni megadott időpontokra. (ár: 700 Ft/fő/alkalom)